28/01/2022
Gyönyörű írás a SciDog - A Kutyaegyetemtől ❤
[VISZLÁT FITYISZ]
Habár a társadalom mára már elég megértő azzal kapcsolatban, ha kutyát gyászol valaki, azt még mindig kevesek értik és érzik (pedig már kutatások is alátámasztják), hogy ez a fájdalom még annál is erősebb lehet, mint akár egy embertársunk, hozzátartozónk elvesztése.
Nem sok emberrel élünk olyan közeli, bensőséges kapcsolatban, szótlan együttműködésben, mint ahogy egy kutyával lehet. Nem sok olyan ember van a környezetünkben (sokunknak alig egy kezünkön megszámolható), aki előtt olyan nyitott és csupasz lélekkel tudunk állni, ahogy a kutyáink előtt állunk.
Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sok csodálatos kutyával dolgozhatok együtt és a saját kiskutyámon túl számtalan kutyát van még lehetőségem hosszabb-rövidebb ideig ismerni, szeretni és kísérni az útján.
Mielőtt teljesen a kutyázásnak szenteltem volna magam, virágkötőként dolgoztam. Gyerekkorom óta lenyűgöztek az élő szervezetek, elvarázsolt a természet működése. Mindig azt mondtam, hogy az a csodálatos a szakmámban, hogy az élet minden fontos állomásánál ott vagyunk. Születésnél, keresztelőnél, születésnapokon, ballagásokon, esküvőkön, házassági évfordulókon és a temetéseken is. Voltak könnyebb és nehezebb pillanatai ennek a foglalkozásnak: láttuk, ahogy a kislány, aki néhány éve még nem mert egyedül fizetni a kasszánál diplomázik, üzletet nyit, férjhez megy és együtt örülünk vele, de láttuk a temetési koszorú rendelésénél legördülő könnycseppeket is, az első temetőben töltött anyáknapjákat. Egy ilyen helyen ezek az események általában olyan gyorsan váltják egymást, hogy az ember akár akarja, akár nem, megtanulja felvenni a ritmusát, elfogadni, hogy az élet attól szép, hogy a magok kicsíráznak, gyökeret eresztenek, növekednek, a virágok kinyílnak, hervadnak, a gyümölcsök megtelnek édes ízzel, míg a növényből az élet tova nem illan és a törmelékeken új élet nem sarjad.
Kutyákkal és gazdikkal dolgozni is hasonló. Ott vagyunk akkor, amikor pici kis szőrmókok az oviban, ott vagyunk az embert próbáló kamaszkorban, örökbefogadásoknál, gazdakereséseknél, vizsgáknál, az első nem megugatott kutyánál, az első nem felvett falatnál, az első városi sétánál, új barátságok köttetésénél és az időskori leépülésnél is.
Vannak, akiket egészen hosszan kísérünk, belenőnek az életünkbe, várjuk a találkozókat hétről hétre, tervezzük a tréningeket, gondolkozunk azon, hogy hogyan töltsük meg élménnyel, boldogsággal ezeket a kapcsolatokat. Dolgozunk a megismerésükön, történetük felgöngyölítésén, mindenkitől tanulunk valamit mi is. Sokszor gondolunk rájuk, aggódunk értük, örülünk a sikereiknek épp úgy, mintha a sajátjaink lennének.
A napokban meghalt Fityisz, aki az első klienseim egyike volt. Csodálatos kutyus volt, vidám, kedves, figyelmes, határozott elképzeléssel az életről és a neki járó falatadagokról. Sokat segített a vele élő félős, érzékeny tesójának is, de ezen túl is, rengeteg félős, érzékeny kutya terápiájában számíthattunk rá és a türelmes, finom hozzáállására. Ilyenkor együtt dolgoztunk, mintha tudta volna, hogy mit szeretnék tőle, hogy mikor fontos koncentrálni és mikor lehet bohóckodni. Egy igazi zen mester volt a mi nagy, rohanó és zajos világunkban. Lesújt a gondolat, hogy nem lehet velünk többé. Nagy űrt hagyott a szívemben. És bár tudom, hogy Fityisz végtelenül szerencsés kutyus volt, akinek egy olyan gazdi jutott társul, aki szíve minden csücskével, zegével és zugával csordultig imádta, az ő elveszítése mindannyiunkba belemart. Az élet néha kegyetlen, szokhatatlan ritmust diktál. Minden pillanat mérhetetlen kincs volt veled, Fityisz!
Terüljenek előtted a legfinomabb falatokkal szórt égi mezők!
