31/05/2023
Harminc éve indult a Junior Optika története
Szemészorvosként pályafutásom kezdete óta azért teszek, hogy pácienseimnek a látásuk javításával megváltoztassam életminőségüket. Mert látásunk hatással van mindennapjainkra, befolyásolja teljesítményünket, kedélyállapotunkat. Ezért is olyan fontos, hogy már gyermekkorban foglalkozzunk a felmerülő problémákkal. Ekkor még jó esély van akár a teljes felépülésre, arra hogy a kellő odafigyelés és megfelelő szakmai hozzáértés hatására egészséges szemű felnőtté váljanak.
Elhivatottságra van szükség a gyógyításhoz
Sosem munkaként tekintettem erre a pályára, az orvoslás a hivatásom, az életem része. Már hatévesen eltökélt voltam, édesanyám megbetegedésekor elhatároztam, hogy felnőttként emberek gyógyításával akarok foglalkozni. Persze többen próbáltak lebeszélni erről a pályáról, és számos akadályt gördített elém az élet is, de kitartottam, és Debrecenbe jöttem orvosnak tanulni. Közel húsz éven át a klinikán dolgoztam, majd ugyanennyi időn keresztül a gyermekszemészeten gyógyítottam. Ekkor született meg a magánrendelő alapításának gondolata bennem.
Akkor még nagyon más világ volt
30 évvel ezelőtt még nagyon kevés optika volt az országban, Debrecenben szinte alig, azok pedig jellemzően hosszú határidővel és sokszor nem túl pontosan dolgoztak. Őszintén szólva akkor még nekem sem volt fogalmam arról, hogyan kell ezt igazán jól csinálni. Azt viszont tudtam, hogy semmit sem ér a legjobb vizsgálat sem, ha utána viszont nincs jól, megfelelő szakértelemmel kezelve a probléma megoldása.
Elsőként indítottam el szemészeti magánrendelésemet Debrecenben, és ekkor alapítottam meg a Junior Optikát is. Elhivatott kollégákat kerestem magam mellé, akikkel egyet tudunk érteni abban, hogy a mi feladatunk, segíteni az embereknek, nemcsak a középkorúaknak, de az időseknek, fiataloknak és kisgyermekeknek egyaránt azokban a kiszolgáltatott helyzetekben, amikor szemproblémákkal küzdenek. Nagyon hálás vagyok érte, hogy az évek alatt ennyien szavaztak nekünk bizalmat, és ennyi embernek segíthettünk a gyógyulásban és a tökéletes szemüvegek és kontaktlencsék kiválasztásában.
Megünnepeljük ezt a szép kerek évfordulót és várjuk továbbra is Önöket debreceni optikáinkban!
Dr. Pólik Teréz, alapító, szemész főorvos, Gyermek-és felnőtt szemész
Üzleteink elérhetősége:
Belvárosi Junior Optika
Debrecen, Csapó utca 37.
Tel: +36 (52) 420 223
Nagyerdei Junior Optika
Debrecen, Géresi u. 9.
Tel: +36 (52) 324-341
www.junioroptika.hu