24/04/2026
Sziasztok!
Elég rég posztoltam már ide és ennek több oka is volt. Az elmúlt időkben több változáson is átesett a vállalkozásom amikről csak az után akartam mesélni, hogy mindent sikerült lezárni/elintézni.
Az első változás amiről már tudtok, hogy tavaly májusban beköltöztam alvállalkozóként a Pólótransz Kft-hez ezzel segítve Őket is a kisebb megrendelések gördülékenyebb kiszolgálásában.
Ahogy ez minden együttműködésnél lenni szokott nálunk is még össze kellett szokni a kollégákkal és az itteni munkamenetet és mennyiséget is áthatóan meg kellett ismerni, hogy hatékonyabb legyen az együttműködésünk.
Idővel úgy éreztem nagyobb szabadságra lenne szükségem és már nem élhetek tovább az I Love Póló/Collabri árnyékában és ideje a saját szárnyaim bontogatni így fájó szívvel de lezártuk a több éves együttműködésünk, kiléptem a franchise-ból.
Így született meg az új arculat, a PrintCraft.
Persze itt még nincs vége a történetnek, Április 01.-jével megszűnt a Pólótransz Kft ügyfélszolgálata, illetve az elmúlt években a gyártási folyamatokat is igyekeztek úgy átalakítani, hogy elsősorban a nagy volumenű, sorozatgyártási projektek hatékony kiszolgálását tudják növelni.
Ennek következtében a kisebb mennyiségű megrendelések kezelése már nem tud olyan rugalmas és gazdaságos lenni, mint amilyen szolgáltatást partnereiknek biztosítani szeretnének.
Annak érdekében, hogy a kisebb volumenű igények továbbra is megfelelő figyelmet és gyors kiszolgálást kapjanak ezeket az ügyfeleket igyekeznek átirányítani majd hozzám. Ez nagy felelősség mivel a tőlük átjött ügyfeleket az általuk biztosított kiszolgálásban és tőlük megszokott minőségben kell részesíteni de megtisztelőnek érzem, hogy engem biztak meg ezzel a feladattal és bíznak annyira a szakmai tapasztalatomban, hogy bátran mernek ajánlani ügyfeleiknek/partnereiknek.
Az iroda átrendezése folyamatban van, erről is fogok majd képeket posztolni amint elkészült a végleges verzió ahol várlak majd Titeket az újabb ötleteitekkel.