„Nyitott szemmel járjuk a világot, figyelünk, gyűjtünk, gondolkodunk, hasznosítunk, együttműködünk”. A rendhagyó kávézó és közösségi tér, a Csinos Presszó várja vendégeit havonta megrendezett alkotói, kézműves és termelői piacára, mely az ASZPIK névre hallgat. Az érdeklődők számos kiállító portékái közül válogathatnak, például helyi termelők lekvárjaiból, mézkülönlegességeiből, szörpjeiből, de kül
önböző technikákat használó művészek, ékszerkészítők, kézművesek munkáit is megtalálhatja. Az esemény a Kortárs Ellátó Csoport (KOREL) szervezésében valósul meg, melynek tagjai alapvető gondolatként tekintenek a közösségi bevonásra, a közösségi tervezésre. Céljuk a kölcsönös, szolidáris együttműködés kereteinek kialakítása (amely egyben válasz lehet a piacgazdaság (negatív) jellemzőire), a közösségi érdek hangsúlyozása az egyénivel szemben, melyekhez szorosan hozzátartoznak a demokratikus, egyenrangú kapcsolatok. A piac globális hatásával szemben a helyi közösségek fenntarthatóságát tartják értéknek. A helyszín – a Csinos Presszó – kialakításában is számottevő szerepet vállaltak, mely a kávézóba belépve azonnal nyilvánvalóvá is válik. A Presszó bárként, kávézóként, és egy újszerűen értelmezett közösségi térként funkcionál, mely alkalmas galériák, kiállítások elhelyezésére, és teret biztosít egy közösségi könyvtárnak is. Kialakítása abszolút a fentebb említettekkel harmóniában történt meg, hiszen főként közösségi tervezés során kerültek kialakításra és elhelyezésre a berendezési- és design elemek, szem előtt tartva a tárgyak ökotudatos ismételt felhasználását és újraértelmezését. Várunk tehát szeretettel minden alkotót, kézművest, designert, helyi/környékbeli termelőt és természetesen minden érdeklődőt! A részvétel a kiállítóknak előzetes regisztrációhoz kötött. Ezt lebonyolítható M. Balogh Edinánál a +3630/988-2665 telefonszámon vagy a [email protected] e-mail címen. További információk szintén Edinától kérhetők, és a pultos lányoktól a Csinosban (Pécs, Váradi Antal u. 8.)!